Tulajdonképpen ezért is van az, hogy egy idős, nagyon okos pszichoanalitikusnak, Wilfred Bionnak a halála előtt nem sokkal az volt az utolsó mondata, hogy csak az lépjen kapcsolatba, aki szeret viharos tengeren vitorlázni. És ezt azért mondta, mert nagyon sokan jártak hozzá, akik azt hitték, hogy ha egy párkapcsolat viharos, akkor valami baj van. De ő rájött arra, hogy a párkapcsolat nem lehet más, csak viharos. Vannak olyan tengerészek, akik szeretik, élvezik, és túl akarják élni a viharokat. Sőt, ő egyenesen azt mondta, hogy aki nem élvezi, vagy el akarja kerülni a vihart, az ne is legyen tengerész.

Tulajdonképpen sosem hittem benne, hogy a rossz dolgok valóban léteznek. Csak másképp kell értelmezni őket, és nyomban megszűnnek.

Nem menthetünk meg mindenkit. Tulajdonképpen bizonyos napokon azt hiszem, nem menthetünk meg senkit sem. Először mindenki mentse meg magát, utána közbeléphetünk mi is, és segíthetünk.

A harag különféle megnyilvánulásai közt nemigen teszünk különbséget, holott létezik könnyű, szinte ártatlan harag, amely természetünk hevességéből táplálkozik, és létezik bűnös harag is, amely tulajdonképpen a gőg dühe.

Szerintem a meditáció és a terápia között csak az a különbség, (...) hogy amikor meditálok, akkor tulajdonképpen megtanulom, hogy hogyan ne takargassam önmagam elől azokat a dolgokat, amiket gondolok, csinálok, érzek, ami bennem történik. Tehát átláthatóvá válok önmagam számára. Szerintem a terápia egy kicsit nehezebb, mint a meditáció, mert a terápiában átláthatóvá válok egy másik ember társaságában.

Amikor valaki bejön a szobámba, kezet fogunk és bemutatkozunk, ha csak a nevét tudom az illetőnek, akkor minden alkalommal, amikor a nevén szólítom, én úgy képzelem, hogy hívom. Mintha azt mondanám, hogy na gyere, gyere... Az ember nem mutatja meg önmagát úgy egyből, de ha azt mondom, hogy szeretettel várlak, türelmesen várlak, semmit nem fogok tenni ellened, nem foglak bántani, ártalmatlan vagyok, akkor az illető lassan megérkezik. De ha tizenöt percen belül egy címkét teszek rá, mondjuk azt, hogy depressziós vagy mániás vagy hisztérikus, mindegy, hogy mi a címke, abban a pillanatban tulajdonképpen az történik, hogy az illető tudja, hogy én őt már nem látom, ő már nem érdekel, ő már nincs meghívva, hogy megjelenjen előttem.

Az a bátorság, hogy az ember azt csinálja, amit akar, attól függetlenül, hogy mennyire fél. Tehát a félelem tulajdonképpen olyan lesz, mint az időjárás: hogy ha meg akarlak látogatni, akkor nem foglak fölhívni, hogy hát akkor most nem jövök, mert esik az eső. Akkor inkább esernyővel foglak, esernyőt fogok venni, és akkor is meglátogatlak, ha esik az eső.

Ha ököllel támadsz rám, biztos lehetsz benne, hogy az én öklöm kétszer olyan gyors lesz, mint a tiéd. De ha azt mondod, üljünk le, és beszéljük meg a dolgokat, tisztázzuk a nézeteltéréseket, és ezek okát: rögtön kiderül, hogy tulajdonképpen nem is különbözik olyan nagyon a véleményünk, csak néhány pontban kell megegyeznünk, mert sokban máris egyetértünk. Ha tehát megvan bennünk az együttműködéshez szükséges türelem és őszinteség, semmi akadálya az együttműködésnek.

Érdekes, hogy az életben soha semmi sem olyan rossz, hogy ne lehetne még rosszabb.

A reménytelen helyzeteknek megvan az az előnyük, hogy zavartalanul kiaknázhatod a bennük rejlő korlátlan szabadságot.

Egyszer élsz, van, ki egyszer se
Minden szív verje egyszerre
Lennék én lepke,
ha találnék lángot a sötétben.

Megállni, menni, mondd, mi célja van?
Nézz jobbra, balra, minden céltalan.

Mindannyian lángra lobbant házakban élünk és nincs tűzoltó, aki segíthetne. Nincs kiút, csak a földszinti ablak, amin kibámulhatunk, amíg a ház leég, a fejünk fölött körbecsalt önmagunkkal együtt, bezárva, egyedül.

Hiába vágysz az emberi teljességre,
- mert az emberből hiányzik valami.
Hiába reménykedsz a megváltó egészben,
- mert az egészből hiányzik valami.

Emlékeznünk kell arra, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akik úgy érezzük, zsákutcába jutottunk. Ahogyan a papírsárkány is csak magasabbra emelkedik az erős szélben, úgy kell a legnagyobb megpróbáltatásoknak is megedzenie akaratunkat. Ahogyan előttünk sok ezren szembenéztek a sorssal és felülemelkedtek rajta, ugyanúgy nekünk is sikerülhet.

http://www.citatum.hu/kategoria/Rem%E9nytelens%E9g

A Wikidézetekbe elsősorban olyan idézetek valók, amelyek:

• híres, ismert emberek mondásai
• híres, ismert alkotások részei
• vagy önmagukban híres, ismert szállóigék.

Hogy mi felel meg a Wikidézet követelményeinek, arról az irányelvek segítenek dönteni, de vitás kérdésekben a közösség dönt közmegegyezéssel. A szerkesztés során ez a közmegegyezés, a "józan paraszti eszünk", a jóízlésünk, műveltségünk alapján születik meg; eldöntve ezzel azt, hogy egy idézet ide való, vagy sem.

Az alábbiakban mégis néhány útmutatást adunk arról, hogy mi alapján dönthető el, hogy mi való a Wikidézetbe, és mi nem. Ezek az útmutatások nem merev szabályok, lehetséges olyan idézet, ami nem felel meg ilyen kritériumoknak, és mégis ide való, és lehetséges olyan, ami megfelel, és még sem való ide. Ezek az útmutatások szolgálnak arra is, hogy a kialakult közmegegyezést rögzítsük, jelezzük az új szerkesztőknek. Vitás esetben ezek az útmutatások érvként szolgálhatnak. Vitás esetben meg kell próbálni érvek alapján konszenzusra jutni, ha ez nem megy, akkor szavazásra kell bocsátani a kérdést.